Golf felszerelések

A felszerelés, avagy miért kell annyi ütő? Az érvényben levő golfszabályok szerint egy játékos legfeljebb 14 ütőt vihet magával a golfpályára. Az ütők ötféle osztályba sorolhatók be hosszuk, az ütőfej dőlésszöge (loft), illetve az anyaguk alapján.

Fa (wood)
A labda elütéséhez és a további (140 méteren belüli) távoli ütésekhez használható a lyukhoz vezető útvonalon (a fairway-en). Az ütő feje trópusi keményfából (datolyaszilvából) készült. A technikai fejlődés eredményeként a fejeket a későbbiekben könnyű és rugalmas fémötvözetekből (főként titánból és alumíniumból), illetve kevlárból vagy üvegszálas műanyagból kezdték készíteni. A szabványos ütőkészlet három woodból (1-es, 3-as, 5-ös vagy 7-es) áll, amelyeket loftjuk (kb. 8°–21°) és hosszuk (kb. 40-45 col) különböztet meg. Az 1-est drivernek nevezik.

Vas (iron)
A rövidebb ütésekhez (70–180 m) a vasak használhatók, amelyek segítségével a labda pontosabban irányítható a nehezebb ütéseknél (a félmagas fűben, az ún. semirough-n belül). A szabványos ütőkészlet általában 3-astól 9-esig számozott vasakat tartalmaz. A loft 20° és 45° között változhat, az ütőhossz pedig 35-39 col lehet.

Hibrid
Ezekben az ütőkben a vas és a fa ütők tulajdonságai keverednek – fák ütőtávolsága és a vasak pontossága elegyedik – és leginkább a hosszabb vasak helyettesítésére szolgálnak. Az ütőhossz, a loft és a dőlésszög hasonló a fentebb megemlített vasakéhoz, az ütőfej domború és gyakran a faütőkére emlékeztet.

Wedge
Rövid távolságú (100 méteren belüli) ütésekre használható, illetve nehezebb helyeken (bunkerek, torlaszok, magas fű). A szabványos ütőkészlet tartalmaz egy pitching és egy sand wedge-et (a homokbunkerekhez). A loft 50° és 60° között, az ütőhossz 34 és 36 col között változhat.

Putter
A labda greenen történő lyukba ütéséhez használható, hosszú, lapos fejjel rendelkező ütő. Ezzel az ütővel a labdát nem ívben repítik a lyuk felé, ahogyan a többi fajtával, hanem begurítják.

Egyéb eszközök
A pályán történő közlekedéshez néhányan speciális golfautókat (e-car) használnak. Az ütőket, a golflabdákat és egyéb tartozékokat pedig a golftáskákban (bag) szállítják. A golfozók általában különleges cipőt viselnek, amely talpán csúszásgátlóként cserélhető tüskék (vagy műanyag karmok, ún. spike) találhatók. Szinte mindenki hord kesztyűt, ami amellett hogy jobb fogást biztosít, a kéz felhólyagosodását hivatott megakadályozni. A labdatartók (tee), amelyek leginkább szögekre hasonlítanak, fából vagy műanyagból készülnek. Használatuk az elütőhelyeken engedélyezett, ahol a labdát könnyítésként a földbe szúrt labdatartóról ütik el. Amikor a labda a greenen van, fel lehet venni tisztítás céljából. Ekkor a labda helyét egy markerrel, egy lapos műanyagból készült koronggal vagy érmével meg kell jelölni. A pitch-villa a greenen, a labda becsapódása következtében keletkezett mélyedés kijavítására szolgál. Az elért pontszámot a score-kártyára szokták felírni.

(Forrás: oldlakegolf.com)